Városunk

Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén található, Budapesttől 200 kilométerre keleti irányban, Debrecentől 20 kilométernyire délnyugaton. Határában három tájegység érintkezik egymással: észak-északkeletről a Hajdúhát, észak-északnyugatról a Hortobágy és délről a Nagy-Sárrét, illetve a Berettyó vidéke.

Az ideutazónak mindig nagy esélye van arra, hogy jó időt fogjon ki. Hiszen 30-40 csupán a téli napok száma 0 °C átlaghőmérséklettel, és 80-85 a nyári napok száma, amikor a hőmér-séklet átlaga 25 °C. Kincse a vidéknek a jó mezőgazdasági területeken, a gázmezőkön és a gyógyvízen kívül a bőséges napfény. Éves átlagban a napfényes órák száma eléri, olykor meg is haladja a kétezer órát. Hajdúszoboszló tehát Magyarország egyik legnaposabb tájegysége! Az uralkodó szélirány északnyugati. A fürdő és parkosított környékének mikroklímája pedig gyorsítja a gyógyulást levegőjének jódos, sós páratartalmával.

A gyógyfürdő

A napjainkban is látogatható fürdő első létesítménye 1927. július 26.-án nyitotta meg kapuit a látogatók számára.

A létesítmény kezdetben még csak a fürdőzés lehetőségét biztosította, de már akkor elindult a kezdeményezés, mely az orvosi felügyelet melletti gyógyítás jövőjét alapozta meg. A hévíz tudományos vizsgálatai igazolták, hogy a Hajdúszoboszló alatt elterülő víztenger összetétele rendkívüli mértékben egyedi.

Neves kutatók véleménye szerint, „a hajdúszoboszlói víz a maga nemében egyedülállónak tekinthető, hozzá hasonló összetételű és hőmérsékletű víz nem ismeretes – mondta Dr. Bodnár János (1889-1953) vegyész professzor, valamint Dr. Dalmady Zoltán (1880-1934) szerint „a hajdúszoboszlói víz ötszörösen hígitott tengervíznek tekinthető és nem más, mint a triaskori tenger felidézett szelleme.”

Az 1927-es fövenyfürdő megnyitása óta a gyógyfürdő nagymértékben megváltozott. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, jelenleg három különböző hőfokú fedett, míg a szabadban további négy élményelemekkel felszerelt medencével várja vendégeit.

A 2002-ben történt átfogó felújításnak köszönhetően az egész épület teljesen megújult. A gyógyfürdő épületének megújulása, a kezelő helyiségek bővítése és a pihenőhelyek kialakítása teremti meg az ideális feltételeket a vendégek teljes kikapcsolódásához és gyógyulásához.

A strand

A nyári főszezonban a strandturizmus hódít. A 30 hektáros parkban elterülő strand május 1-tol szeptember 30-ig tart nyitva. Nyaranta százezrek nyernek felüdülést 13 medencéjében, köztük a hullám, pezsgo, gyerek és élménymedencékben. Májusban és szeptemberben a strand a vendégforgalomtól függően csökkentett számú medencével üzemel. Széchenyi terv jóvoltából 2002-ben teljesen megújult a strand infrastruktúrája , az Európai Uniós követelményeknek megfelelő új, vízforgató-szűro rendszerben üzemelo medencék épültek. Az igazi szenzáció azonban az úgynevezett mediterrán tengerpart, mely 6200 m2-es vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít. A fokozatosan mélyülo, hullámzó óriásmedence a csónakázótótól gáttal van elválasztva, látványát kalózhajó, világítótorony teszik teljessé. Homokos partja és a pálmafák a tengerparti fürdozés élményét keltik.

Az Aquapark

A családi vízi szórakoztatási örömöket szem előtt tartva a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdo Rt. 2000-ben megépíttette a strandon Magyarország első csúszdaparadicsomát. A 12 méter magas indítótoronyból indulva kilenc különféle pályából választhatnak a nagy csobbanás szerelmesei. Van itt négypályás óriás-, kétféle kamikáze, óriás csavarcsúszda, "fekete lyuk", és "őrült folyó". Utóbbiakon kizárólag extra úszógumikkal "közlekedhetünk". Az apróságokat a tengerparti világ csobogói, a medencében álló élethű elefántjai, két gyermekcsúszda, valamint fajátszótér kápráztatja el! A csúszdapark a strand hátsó részén lévő egy hektáros területen található, szerelmesei kétórás vagy egész napra szóló belépőt válthatnak. Mivel az Aquapark kapacitása már az első két évben kicsinek bizonyult; ezért 2002-ben területét duplájára bővítették, valamint 3 új csúszdaelem épült (Niagara, big hole, twister), így a csúszdák összhossza meghaladja az 1 km-t. Aki elfáradt a csúszdázásban, az a sodrófolyóban vagy a 3 új strand-medencében pihenheti ki magát (felnőtt, gyermek és bébimedence). A bébimedencében vízivár várja a legapróbbakat.

Az Aqua-Palace élményfürdő

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000m2-en egyedi hangulattal, rendkívül széles szolgáltatási kínálattal egész évben várja a család apraját-nagyját Európa legnagyobb fürdőkomplexumában. A vízipalota közvetlen összeköttetéssel rendelkezik a hajdúszoboszlói gyógyfürdőbe, strandra és Aquaparkba ezen fürdőegységek belépőjegyének megváltását követően. Az Aqua-Palace 20 medencéje közül 8 a földszinti fürdővilágban található. Az exkluzív élménymedencék különböző korokat és helyszíneket idéznek meg. Minden medencében egyedi látvány varázsolja el a fürdőzőket.